Ismét azzal kezdem, rég írtam.
Vagy kedvem nem volt hozzá,vagy időm.
Történt jó is, rossz is. Biztos a felét kihagyom, de nem baj.
Mackó október 29-én betöltötte a 6. életévét. :)
Sajnos a szülinapja nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztem. Szerettem volna első szülinapi buliját megvalósítani. Egy csúnya megfázás meghiúsította. El akartam halasztani egy héttel, de ismét ráhúzódott a csípő izületére a gyulladás s ez ágyhoz kötötte. Szeretnék utánajárni ennek a dolognak, holnap (azaz ma) megyünk egy gyerek ortopédushoz.
Nyár közepén elkezdett dadogni a lelkem, úgyhogy egy héten egyszer gyerek pszichológushoz is járunk.
Március óta nem vitte el az apja, valószínű ez lehet a háttérben, majd kiderül ha vége a diagnosztikus felmérésnek. Ez a dadogás elmúlik s időnként előjön nála. Főleg stresszhelyzetben, ha nagyon izgul valamiért. Drága kincsem, fáj a szívem mikor látom hogy küszködik ilyenkor egy egy szóval. Úgy teszek mint ha nem venném észre, vagy én fejezem be amit mondani szeretne.
Ezeket a dolgokat leszámítva, jól vagyunk. Irtó sokat nőtt ezen a nyáron is, lehet lassan tényleg lehagy :)
Imádok vele beszélgetni, nem semmi a logikája. Sokat tanulunk egymástól és ez tök jó.
Anyuék is jól vannak, hála Istennek. Anyu szépen felgyógyult a betegségéből.
Én is jól vagyok. Párkapcsolaton még csak nem is gondolkodom, most jól érzem magam így ahogy vagyok. Mondhatni, semmi szükségem rá hogy megzavarja valaki a lelki békémet. A bizalomról nem is beszélve.
Most nem írok többet.
Ha elolvastál s van még egy kis időd, megkérlek szépen, gyújts egy gyertyát öcsimért a fenti linkre kattintva (gyertya). Ma van a második évfordulója hogy az angyalokhoz költözött...