Ősz...

Nagyon régen nem írtam, pedig olyan shock minden történt/történik velünk. Vége a nyárnak, beköszöntött az Ősz.. Elvitte Olit. Tombolnak bennem az indulatok, érzések, de erről nem szeretnék beszélni. Pénteken lesz a búcsúztatója.



Megkezdődött az óvoda is, középső csoportba léptünk :)
A Mackó jelet hozhattuk magunkkal, de a Süni csoportba kerültünk a nyuszi csoportból. Új szerelem is szövődött, Lillácska személyében, meg kell zabálni őket. :)
Elkezdtünk járni Judo-ra is, levezetni a sok energiát, egyben némi fegyelmet, helyes koordinációt elsajátítani. Mackó élvezi nagyon, bár néha csal. :)
Felvételt nyertünk egy tánciskolába is, 5 hónapos kurzus. Anyuéknak azóta sem mertem elmondani. A gatyám rámegy, de irtó büszke vagyok hogy 2 castingon is átmentünk s látom hogy élvezi. Szombatonként vannak az órák, 3x50 perc. Az első óra un. "agytágítás", a másik 2 tánc: latin, modern,néptánc,balett,stb. Mi szülők sajnos nem lehetünk ott, max az ablakból nézhetjük csemetéinket, de az sem tanácsos, mert ha kiszúrják, oda a figyelem.
Aki látta Mackó "magánszámát" Füreden, az gondolhatja mennyire szeret táncolni járni :)
A "mi" időnkbe annyira nem volt szinte semmi hasonló lehetőség... Vagy nem tudtunk róla.


Az én lelkivilágomról is ejtenék pár szót... Nem tudom, ki merjem e bátran jelenteni, de úgy érzem kezdek stabilizálódni... Már nem görcsölök annyit nevelési kérdésekben. Tanácsot kérek, hol anyutól, hol Máriótól ( :) ), hol pedig a saját érzéseimre hagyatkozom.
Egyik nap (pár hete) Mackó hazahozta a képet amit az oviba rajzolt. Nem kicsit ijedtem meg: 4 figura volt a képen, egyértelműen látszott: 2 felnőtt, 2 gyerek, mind a 4nek lefelé görbült a szája. A képen az apja volt, Anikó, Balázs (Anikó fia) és saját maga.
Másnap ugyanilyen szomorú arcok, csak már minket rajzolt meg: apját, engem és magát.
Első dolgom volt felhívni az apját: vigye már el a fiát egy hétvégére, mert már közel 3 hónapja felé sem nézett, s elmeséltem neki mit rajzolt Mackó.
Elvitte...
Kiváncsi voltam mi lesz a következő rajz ha megy az oviba. szinte számoltam az órákat mikor mehetek érte. Ahogy számítottam is rá: minket rajzolt le, DE mosolygós pofival...
2 napja szintén meglepődtem: minket, kettőnket rajzolt le, fülig érő vigyorral s nekem egy hatalmas szivet is berajzolt.
Elraktam az összes képet.

Ijesztő hogy mennyire kifejező tud lenni egy gyermek rajza! Bántott eleinte hogy én magam nem vettem észre rajta, hogy ennyire hiányzik neki az apja, vagy maga a CSALÁD.
Miért nem beszél róla, miért nem meséli el?! Nem bízik bennem?
Most már úgy gondolom, hogy így könnyebben ki tudta fejezni magát. Megadta a jeleket, de a saját módján.
Büszke vagyok rá nagyon. Szeretem :)